A szóbeli erőszak kategóriái 3. Leszólás

Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:

 "A leszólás tagadja az áldozat valóságról szerzett tapasztalatát, így szintén rendkívül destruktív. Amennyiben az áldozat ezt nem ismeri fel, éveket tölthet azzal, hogy megpróbál rájönni, mi a baj vele vagy a kommunikációs képességével."

"Nem szokatlan, hogy az áldozat hisz a bántalmazónak. Például elhiszi, hogy valami eredendően nincs rendben vele vagy az észleléseivel. Ettől frusztrált lesz és úgy érzi, minden hiábavaló. Órákig töprenghet, hogy rájöjjön, miért érzékeli őt a bántalmazó olyannak, amilyennek mondja. Mindeközben nem veszi észre: a társa pontosan azért szólja le, hogy ne kelljen felelősséget vállalnia a viselkedéséért."

Először, amikor megkérdeztem tőle, hogy miért vezette be azt a szokást, hogy esténként megiszik egy pohár pálinkát, holott előtte ezt soha nem tette, amíg együtt voltunk, kifakadt, hogy neki ez az élet egyáltalán nem felel meg, és nem boldog, és ennek mi vagyunk az okai. Szeretne tetoválást csináltatni, de én nem engedem. Mondtam, hogy én nem nem engedem, csak nekem nem tetszik, sőt, egyenesen viszolygok tőle, hogy olyan férfival éljek, akinek tetoválása van. Nagyon elszomorodtam, napokig azon törtem a fejem, hogy hogyan tudnék megváltozni, aztán egyik este átöleltem, és azt mondtam neki: "annyira sajnálom, hogy nem tudok olyan lenni, aki megfelel neked. De majd igyekszem. Ha nagyon akarod, akkor tetováltassál, ha ettől boldogabb leszel." Néhány nap múlva közölte, hogy fél óra múlva várja a tetováló, és mire hazajön, már rajta lesz. Ettől sajnos, kiborultam, mert abban reménykedtem, hogy ha nekem akar tetszeni, akkor nem csináltatja meg. De rá kellett jönnöm, hogy az én véleményem nem számít, és az sem érdekli, hogy tetszik-e nekem, vagy sem. Szeretne konditerembe járni, de én nem engedem. Mondtam, hogy jó, de mivel egy kocsival járunk, én addig mit csináljak? Kitaláltam, hogy kreatív hobbi tanfolyamot szervezek a városban, és azt fogom csinálni, ameddig ő sportol. De sajnos a következő hetek és hónapok bántalmazásai még a maradék életerőmet is elszívták, és erre végül nem került sor.

Eltelt néhány hét, aztán a szóbeli bántalmazó közölte velem, hogy ő felőrlődik, az élete szürke és egyhangú, már nem szerelmes belém (ekkor úgy éreztem, mintha a már egyébként is összetört szívemet gyökerestől tépte volna ki), szeretne több időt tőlem külön, mások társaságában szórakozva tölteni, töltsek kevesebb időt a hobbimmal, helyette vegyek át tőle házi és ház körüli munkákat, és vállaljam fel a konfliktusokat a gyerekekkel és a munkahelyemmel. Ezeket a helyzeteket én azonban nem konfliktusként azonosítottam, ezért nem is éreztem úgy, hogy fel kellene vállalnom őket.

Teljesen kétségbe estem, átgondoltam és átszerveztem az életemet, elkezdtem nyugtatókat szedni, mert egész nap csak sírtam, és jelentkeztem egy pszichiáternél, hogy mondja meg, mi a baj velem, hogyan tudnék megváltozni. A pszichiáter sajnos, nem volt képzett szóbeli bántalmazásból, és azt mondta, ha én változom, a másik is változni fog. Ekkor még én sem voltam annak a tudásnak a birtokában, amit Patricia Evans Szavakkal verve című könyvéből szereztem meg, így hittem neki, és mindent megtettem, hogy a bántalmazó kedvében járjak, de ahogy a könyvben később olvastam is, a bántalmazás csak fokozódott.

"Azok a pszichológusok, akik "Ha Ön megváltozik, a partnere is meg fog változni" tételt hirdetik, nem ismerik el, hogy minden ember önálló világ. Így olyan modellt alkalmaznak a bántalmazó kapcsolatokra, amely ebben a közegben nem működik."