Patricia Evans Szavakkal verve című könyve így ír erről:
"A beszélgetés akadályozásának és a mellébeszélésnek a módszere szintén kiválóan alkalmas a párkapcsolaton belüli kommunikáció megakadályozására."
"Egy beszélgetés akadályozása történhet közvetlenül (felszólítással) vagy közvetetten (a téma elterelésével)"
Ha nem voltak értelmes érvei, akkor ilyeneket mondott:
"Nem óhajtok vitát nyitni."
"Most fejezzük be ezt a beszélgetést, mert tudod jól, hogy azzal lehet a legjobban felhúzni, ha még tovább mondod. Majd ha lenyugodtam, addig ne szólj hozzám."
A témát rendszeresen úgy terelte el, hogy nem arra válaszolt, amit kérdeztem, utána pedig hosszadalmas fejtegetésbe kezdett. Végighallgattam, aztán mondtam, hogy ebből még nem tudom, hogy mi a válasz a kérdésemre.
Van egy olyan példám is, ami kísértetiesen hasonlít a könyvben szereplő "negyvenezer dolláros esethez":
Ide s tova 21 éve vezetek háztartást. Eleinte, amíg szingliként egyedül éltem a kis lakásomban, egy pici jegyzetfüzetbe írtam a havi kiadásaimat és bevételeimet. Aztán egy nagyobb füzetbe, majd, miután jött az Excel és bővült a család is, gépre vittem az egészet. Minden hónapban megcsináltam az elszámolást, és tudtam, hányadán állok a pénzzel. Amikor "közös kasszára" kerültem a szóbeli bántalmazóval, minden hónap végén megkérdeztem tőle, hogy milyen kiadásai voltak az adott hónapban, de nem mindig emlékezett rá, vagy éppen nem ért rá vele foglalkozni, amikor nagy nehezen mégis megadott minden adatot, mindig hiányzott valamennyi pénz. Kértem, hogy gondolkodjon, milyen kiadásai voltak még. A vége mindig az lett, hogy dühösen kiabálni kezdett, hogy az én táblázatomon nem lehet kiigazodni, és az egész egy sz*r.
A vége felé már csak arról mesélt, hogy mi volt a munkahelyén, meg a bélműködéséről. Arról minden nap tájékoztatott, eléggé részletesen. Engem is csak arról kérdezett, hogy mi volt a munkahelyemen, és ha meséltem valamit, akkor hosszasan ecsetelte, hogy milyen alkalmatlanok a kollégáim, és a munkám tulajdonképpen értelmetlen.
Ide s tova 21 éve vezetek háztartást. Eleinte, amíg szingliként egyedül éltem a kis lakásomban, egy pici jegyzetfüzetbe írtam a havi kiadásaimat és bevételeimet. Aztán egy nagyobb füzetbe, majd, miután jött az Excel és bővült a család is, gépre vittem az egészet. Minden hónapban megcsináltam az elszámolást, és tudtam, hányadán állok a pénzzel. Amikor "közös kasszára" kerültem a szóbeli bántalmazóval, minden hónap végén megkérdeztem tőle, hogy milyen kiadásai voltak az adott hónapban, de nem mindig emlékezett rá, vagy éppen nem ért rá vele foglalkozni, amikor nagy nehezen mégis megadott minden adatot, mindig hiányzott valamennyi pénz. Kértem, hogy gondolkodjon, milyen kiadásai voltak még. A vége mindig az lett, hogy dühösen kiabálni kezdett, hogy az én táblázatomon nem lehet kiigazodni, és az egész egy sz*r.
A vége felé már csak arról mesélt, hogy mi volt a munkahelyén, meg a bélműködéséről. Arról minden nap tájékoztatott, eléggé részletesen. Engem is csak arról kérdezett, hogy mi volt a munkahelyemen, és ha meséltem valamit, akkor hosszasan ecsetelte, hogy milyen alkalmatlanok a kollégáim, és a munkám tulajdonképpen értelmetlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése